BTS
A BTS márka 2009 elején indult útjára, azzal a céllal, hogy egy jelentős és versenyképes hazai alkatrész márka váljék belőle. A célkitűzés az volt, hogy olyan termékeket nyújtsunk, melyek minőségben nem, árban viszont jelentősen alá mennek a néha nevetségesen drága nagy márkák termékeinek, illetve olyanokat is, melyek eddig nem voltak elérhetők a hazai piacon. Ezért minőségi, egyedi, ugyanakkor könnyű alkatrészekből állítjuk össze a BTS palettáját, melyek a legtöbb esetben ráadásul többféle színben elérhetők, mivel az alkatrészek színeivel hatékonyan tuningolható a kerékpár esztétikailag is, és eddig egyik Magyarországon forgalmazott márka sem kínált jelentős színválasztékot. A paletta már most is igen széles: a nyeregcsőtől kezdve a hajtóművön és kormányszarvon át egészen az olyan apróságokig tart, mint az alu kulacstartó csavar, vagy a színes féktárcsa rögzítő csavarok.
A BTS palettát folyamatosan bővítjük, figyeljük, mely szakágak igényelnek újabb alkatrészeket, újabb fejlesztéseket, és igyekszünk a lehető legnagyobb mértékben kielégíteni a felmerülő igényeket, illetve a színválasztékot is próbáljuk a vásárlóktól kapott visszajelzések szerint alakítani.
A BTS alkatrészpalettát felhasználási kör szerint csoportosítjuk, eszerint megkülönböztetünk XC-maraton-túra felhasználásra szánt XC jelölésű termékeket, míg az extrém felhasználásra szánt komponensek a HC megnevezést viselik. A két nagy csoporton belül pedig megkülönböztetünk elit versenyzőknek és technikai megszállottaknak és súlymániásoknak szánt Elite, a szintén versenyzőknek és komolyabb felhasználóknak szánt Pro, valamint a hobbistáknak, amatőröknek szánt kedvező ár-érték arányú Comp szintű termékeket.







